Elállási jog
Az e pontban foglaltak kizárólag a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személyre vonatkoznak, aki árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz, valamint az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje (a továbbiakban „Fogyasztó”). Fogyasztó jogosult a termék adásvételére irányuló szerződés esetén a terméknek,
- több termék szolgáltatásakor az utoljára szolgáltatott terméknek– a Fogyasztó vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy általi átvételének napjától számított tizennégy (14) napon belül a szerződéstől indokolás nélkül elállni.
Fogyasztót megilleti az a jog, hogy a szerződés megkötésének a napja és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolja elállási jogát. Fogyasztót nem illeti meg az elállási jog az olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza (pl. állateledel, táplálék-kiegészítők, kozmetikai termékek, gyógyászati és patika köteles termékek). Az ilyen termékek visszavétele a kereskedőtől nem várható el akkor, ha a Fogyasztó a terméket közvetlenül védő csomagolást már felbontotta és/vagy rendeltetésszerű használatát megkezdte, hiszen ilyenkor nem zárható ki, hogy a termék emberi testtel vagy testnedvekkel, illetve baktériumokkal érintkezett, így a termék higiéniai vagy egészségügyi minősége már nem garantálható.
Elállási jog gyakorlásának menete:
Ha a Fogyasztó elállási jogával élni kíván, elállási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni (például postán vagy elektronikus úton küldött levél útján) a jelen ÁSZF Üzemeltető adatainál feltüntetett elérhetőségek igénybevételével a Réva Kft. részére. Ebből a célból a Fogyasztó felhasználhatja a megrendelést visszaigazoló emailhez az alábbi linken elérhető elállási nyilatkozat mintáját is:
A Réva Kft. emailben haladéktalanul visszaigazolja a Fogyasztó elállási nyilatkozatának megérkezését. Írásban történő elállás esetén azt határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha Fogyasztó az erre irányuló nyilatkozatát 14 naptári napon belül (akár a 14. naptári napon) elküldi a Réva Kft.-nek. Postai úton történő jelzés alkalmával a postára adás dátumát, e-mail-en történő értesítés esetén az e-mail küldésének idejét veszi figyelembe a Réva Kft. a határidő számítás szempontjából. A Fogyasztó levelét ajánlott küldeményként adja postára, hogy hitelt érdemlően bizonyítható legyen a feladás dátuma.
Fogyasztó elállás esetén köteles a megrendelt terméket a Réva Kft. címére indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül személyesen visszavinni, vagy postai úton, vagy futárszolgálat segítségével visszajuttatni. A határidő betartottnak minősül, ha Fogyasztó a 14 napos határidő letelte előtt elküldi (postára adja vagy az általa megrendelt futárnak átadja) a terméket. A termék a Réva Kft. címére történő visszaküldésének költsége a Fogyasztót terheli.
A csomag Réva Kft.-hez történő beérkezését követően, rögzítésre kerül a csomag kibontása, illetve a visszaküldött termék megvizsgálása. A Réva Kft.-nek az utánvéttel visszaküldött csomagot nem áll módjában átvenni. A termék visszaküldésének költségén kívül az elállás kapcsán a Fogyasztót semmilyen más költség nem terheli. Ha Fogyasztó eláll a szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb a Fogyasztó elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül a Réva Kft. visszatéríti a Fogyasztó által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást, ideértve a fuvarozási (kiszállításért fizetett) költséget is, kivéve azokat a többletköltségeket, amelyek amiatt merültek fel, hogy Fogyasztó a Réva Kft. által felkínált, legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott. Szolgáltató jogosult a visszatérítést mindaddig visszatartani, amíg vissza nem kapta a terméket, vagy Fogyasztó nem igazolta hitelt érdemlően, hogy azt visszaküldte: a kettő közül a Réva Kft. a korábbi időpontot veszi figyelembe.
A visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmaz a Szolgáltató, kivéve, ha Fogyasztó más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Fogyasztót semmilyen többletköltség nem terheli.
Fogyasztó kizárólag akkor vonható felelősségre a termékben bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használat miatt következett be. Az elállási jogról szóló tájékoztató hiányában jogosult a Fogyasztó 12 hónapig gyakorolni az elállási jogát, feltéve hogy a Réva Kft. az elállás jogára vonatkozó tájékoztatót a vásárló részére tartós adathordozón megadta. Ebben az esetben az elállásra nyitva álló határidő a tájékoztatás közlésétől számított tizennegyedik napon jár le.